Japán est

Hétfőn Magdinál voltam, oldottunk előző életekre. Egyik feladatként azt kaptam, hogy játszani kell. Gésát, hiszen egyik inkarnációmban ez voltam, ráadásul igen jónevű is.
Amikor a feladat kiderült, mondtam Magdinak, hogy akkor ez lehetett az oka annak, hogy elmúlt héten vettünk egy adag mélyhűtött sushit. Eddig én botor azt hittem, azért veszem, hogy kipróbáljam a dolgot (nem akartam egy étteremben rájönni, hogy ehetetlen dolgot pakoltam a számba és neadjisten kiköpni). Tehát sushi már volt, végigvettük, mik kellenek még. Mint kiderült, minden szükséges dologgal rendelkezem, bár még sosem rendszereztem lakásom ezen felszereléseit ily módon. Megállapítottuk, hogy a nagymamámtól örökölt (bár általa már egy kicsit átalakított) kimonó, a szaké-készlet, a rizses tálak és evőpálcikák tökéletesek lesznek. Magdi már mosolyogva mondta:
- Azt már meg sem kérdezem, hiszen természetes, hogy legyeződ is van.

Tényleg van, bár egy kissé megviselt, de eredeti japán motívumokkal díszített legyező. Hogy ezt a sok mindent hogy szereztem be az elmúlt évtizedek során, talán fel sem tudnám sorolni.

Így aztán ma este fogtam a kínai éttermekből ismert tálalómat (azt a kis forgatható dolgot, amibe egy csomó kisebb adag élelmiszer pakolható), és megtöltöttem a szélső tálakat gyümölcsökkel, a középső tetővel rendelkező rész pedig a rizst bújtatja el. A kisebbek kedvéért főztem egy csomag virslit és kis darabokra vagdalva sushi-alakban tálaltam fel. A szójaszószt és a wasabit aprócska tálakra tettem. Az egyetlen becsapás a szaké, mivel a poharak 5 puttonyos Tokajit tartalmaztak. A szakés-pohárból túl nagy kortyot nem lehet inni belőle.

A nappali nagyszőnyegén terítettünk, aki kért, ülőpárnát is kapott. Krisztina japán sárkányos ruhácskát öltött, a többiek "csak" szép ruhát vettek, ha már japán estet szervezünk, adjuk meg a módját.

A mélyhűtött sushi beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A tálalás szép, mint a japán kaják általában, az ízekkel senkinek sem volt gondja, mind az öten megettük a kis haldarabkákat. A polipnak és a ráknak is sikere volt, pedig ezektől tartottunk egy kicsit. A gyümölcsök jó kiegészítői voltak a nyershalnak és a rizsnek. Az egyetlen gondot a pálcikák okozták. Elhatároztuk, hogy gyakrabban rendezünk ilyen estéket, hátha belejövünk a pálcika mint evőeszköz használatába.

Bár némi festékkel igyekeztem gésa-hatást elérni, testalkatom, hajszínem és arcom vonásai a legkevésbé sem tesznek hasonlatossá egy japán nőéhez (sajnos). Krisztinámnak is legfeljebb a ruhája mutat valami közöset a Távol-kelettel.

Ez a mintája a kimonónak. Valaha egyébként tényleg az volt és tényleg nagymamám alakította úgy át, hogy hordani tudja európai körülmények között. Az anyag és a festés azonban árulkodik az eredetiségről. Örülök, hogy még sikerült egy órára magamra erőltetnem, de a forró nyári estén elég meleg volt.

Ritkán alakul úgy, hogy egy oldásban a családom is részt vesz. Ez a mai este ilyen volt, és hogy mennyire élveztük a japán tradícionális zenével kisért vacsoránkat, arra bizonyosság, hogy többször is elhangzott ma este:

- Ezt máskor is csináljuk!