Befőzések

Nálam június a befőzések kezdetét jelenti. Tavaly tele raktam megtöltött üvegekkel a pincében lévő polcrendszert és a konyhám minden szabad, vagy szabaddá tehető zugát. Többnyire a júniusi eperlekvárral kezdem az évet és a szeptemberi lecsóval fejezem be.

Most se volt ez másként, a képen a még fejreállított eperlekváros üvegek csekély hányada látható. Mivel maradt a múlt évről kétféle zselésítőm és ki akartam próbálni a saját gyártmányt is, ami minden tartósító és egyéb "mű"anyagtól mentes, így háromféleképpen készítettem el. Az üvegeken pedig jelöltem, hogy melyikben milyen fajta van, így jövőre fogom tudni, mi legyen az ideális módszer. Persze a saját gyártmány nem zselés, mert pektin-mentes, de sütemények leöntésére (pl. rizsfelfújt) kíválóan alkalmas. Végül a 12 kg eperből mintegy 40 üveg lekvár lett. Igazán szép látvány a polcon, remélem az íze is kárpótol a munka fáradalmaiért. Aztán persze tegnap vettem még néhány kilót, amit lefagyasztottam, mert egy kis eperkrém jól jön télen is, és a fagyasztott eper erre tökéletesen alkalmas.

Az unyi cseresznyefa idén is kitett magáért. Csak mi kb. 30 kg-ot szedtünk le, Feriék szerintem majdnem ugyanennyit. Nagy részét befőttként üvegekbe dugdostam, de a nagyon szépeket és érettebbeket kimagozva a mélyhűtőbe raktam. Jó lesz az még gyümölcslevesnek, cseresznyés pitének. A befőtt az eperhez hasonló okokból kétféle megoldással készült, kb. 8 kg a tavalyról maradt tartósítószerrel, a maradék egyszerű nagymamámkori recept szerint. Mindkét esetben elég könnyű feladat, az eltevés legnehezebb és legunalmasabb része a válogatás. Ezt nem nagyon szeretem, de megéri, mert ha túl vagyok rajta, már a többi gyerekjáték. Szerencsére a korai időpont miatt még csak igen apró kukacok vannak a cseriben. (Tudom, nem kukac, a cseresznyelégy lárvája....Nekem kukac!) A mosás közbeni áztatással igen sokan az úszóleckét választják, így az üvegekben nem a husik fognak dominálni, a magozottaknál pedig kiszedegettem és útjukra bocsátottam őket.

Imádom a befőzést, függetlenül attól, hogy fárasztó munka. Szeretem a gyönyörű gyümölcsöket, a csillogóra mosott üvegeket és a végeredményt, amik a polcra kerülnek. Ha valaki vendégségbe jön, ritkán állja meg szó nélkül, ha meglátja a láthatóan saját gyártmányú befőtteket, lekvárokat. És mi tagadás, büszke is vagyok rá.

Végül, de nem utolsó sorban arra is büszke vagyok, hogy a befőzések idején mindenkor számíthatok a férjemre, akit az elmúlt 19 év alatt jónéhány fortélyra sikerült megtanítanom, és kiváló kukta lett belőle. Köszönet neki ezért.

A Vértes körül

Egyik vasárnap körbejártuk a három lánnyal a Vértest. Tatabányán kezdtük a Turul szobornál, de persze előtte egy kis kavargás a városban. Annak is csak a legeldugottabb, leglepusztultabb részén, legalábbis remélem, hogy ennél rosszabb már nincs.

A turul mindannyiszor meghökkentő és egyben megejtő élmény számomra. Több mint tízszer láttam már közelről, de mindíg lenyűgöz a nagysága, fenséges mivolta. Kár, hogy annyi graffity van rajta, hogy nem lehet oyan fényképet készíteni, amin nem látszanak. Pedig láthatóan nemrég tisztították, hiszen a legrégebbi felirat tavaly novemberi. Sosem fogom megérteni, miből gondolja valaki, hogy az arrajárók számára jelentőséggel bír, hogy ő kivel és mikor volt ott, és miből gondolja, hogy ezt kőben, fában, betonban vagy vakolatban kell megörökítenie. Az önzésnek ez olyan foka, amit kicsi gyerek korom óta nem tudok felfogni.

A hegyoldalról Vértesszőlősre mentünk, Samu szülőföldjére. A múzeum igazán kellemes környezet, fás-ligetes, gyönyörű kialakítású. Sosem látott madarakat figyelhettünk egy csöndes padon üldögélve. A kiállítás látványos és szép megoldás, kár hogy rajtunk kívül senki nem volt rá kiváncsi és láthatóan igen gyenge a forgalma. Egy teljes osztály uzsonnázására alkalmas, padokkal és WC-vel ellátott kis terület is van, ahol a tanárok hosszasan mesélhetnének a jelenkorig megőrződött régmúlt idők csodáiról.

Tovább a Vértes lábánál haladva Oroszlányon át Mórra jutottunk. Az útjelző táblák kastélyt igértek, de ott sajnos nem a megszokott helyzetet találtuk. A kert kapuja ugyan nyitva volt, de az épületről mindkét oldalán leszedték a kilincset is, nehogy megpróbáljunk bejutni (nem próbáltunk). A kertben viszont szép park van, a látogatók számára megközelíthető, több család sétált odabent, vagy üldögéltek a nagy "madárkalitkánál", ahol különleges galambok és pávák láthatók.

A kastély oldalépületében Tourinfo iroda, egy nagyon kedves fiatal leány tökéletes felvilágosítást tudott adni következő helyszínünk kapcsán felmerült kérdésemre. Köszönet érte.

Útközben ugyanis eszembe jutott, hogy újabb állomásunkhoz, Csókakő várához csak nagyon meredek út vezet fel. Megnyugtatásunkra azonban van egy lankásabb út is, ahová már én is felmerészkedtem. Jó volt látni a parkoló melletti tisztáson a kis családi grillsütőt és a körülötte sertepertélő családtagokat. (Ilyet egyébként a Turulnál is tapasztaltam.) Örülök, hogy egyre több ember kerekedik fel és határainkon belül keres szép helyeket a hétvégék, vagy nyaralások eltöltésére. Bizton állíthatom, hogy a legkisebb városok és falvak nagy része is keresi és megtalálja azokat a különlegességeket, amik csak náluk vannak, odacsábítva és maradandó emléket hagyva bennünk.

A csókakői vár felújítás alatt áll, de ami kész, igen látványos, várom a folytatást. Bár Krisztinám nagyon nyűgös volt a gyalogos megközelítés (meredek hegyoldal, meleg, rovarok intim közelsége) miatt, a vár és a kilátás még őt is kárpótolta és bősz fényképezésbe kezdett. Ha befejeződik a restaurálás, visszajövünk!

Hazafelé Csákváron át jöttünk, mert a térkép Eszterházy-kastélyt jelez. Az úton azonban semmi sem mutatta, így aztán úgy mentem át a városon, hogy nem vettük észre és már kint is voltunk.

Ez volt az első igazi nyári hétvége, a légkondi folyamatosan ment a kocsiban, kiszálláskor megcsapott a fojtogató meleg. Tulajdonképpen nem is nagyon bántuk, hogy nem találtunk kastélyt. Éhesen és fáradtan hazaindultunk.

Különös élmény volt ez a nap, és ebben nagy szerepe volt annak, hogy a lányaimmal négyesben voltunk, hogy én vezettem. Imádok így autózni és hosszasan vezetni idegen tájon.

Köszi lányok, és megállj Vértes, még visszajövünk, hisz Apucinak is meg kell mutatnunk mindezeket!