Összegzés

Igen régen írtam a blogra. Feltehetően az a néhány ember is elpártolt, aki néha idetévedt. Most mégis teszek egy kisérletet, hátha valaki meglátja és legalább ő fogja tudni, miért is nem látogattam errefelé az utóbbi hónapokban. Persze akivel folyamatos kapcsolatban vagyok, az úgyis tudja, nekik viszont nem árt egy nagy ezévi összefoglaló. Íme:

Krisztinám leérettségizett. Már ez se rossz hír, de amit az utolsó évben beleadott, az igazán példaértékű. Remélem, ebben szerepe volt annak is, hogy itthon voltam, mindig tudott hozzám fordulni, ha segítségre volt szüksége. Szerintem ebben az évben több klasszikust és egyéb "kötelező" olvasmányt olvastam el, mint tanulmányaim során összesen, pedig én legalább elolvastam annakidején, amit muszáj volt. Sajnos az előző 11 év mulasztásait a tanárok nem tudták neki megbocsátani, így hiába tanult, tudott és teljesített többet, magyarból és történelemből nem kapta meg azt a jegyet, amire a feleletek alapján számított. A tanárok döntését megértem, de elfogadni nem tudom. Az évvégi bizonyítvány úgyis tükrözi az iskolában teljesítetteket, kár, hogy ezt a vizsgára is átvitték. De mint mondtam, megértem.

A magyar szakra 1 pont híján nem vették fel. Így aztán csecsemőgondozást fog tanulni az ELTÉ-n. Mit ne mondjak, eléggé megnyugodtunk, hogy Budapesten marad, Szombathely igen távolinak tűnt.

Én is vizsgáztam, az egészségügyi alapmodult letudtam, szeptemberben indul a természetgyógyász alap. Szép nagy anyag volt, de sokat tudtam tanulni. Nagy várakozással tekintek az új anyag felé. Feltételezem, hogy a latin szavak száma nagyságrendekkel kevesebb lesz.

A tanulás mellett sokat tanítottam. A sajátomon kívül 3 érettségizősöm és 5 kisebb tanítványom volt. Imádtam őket, remélem a fiatalabbakkal találkozom az új tanévben is. Kár, hogy az érettségizősök már nem járnak hozzám, bár közülük csak egy olyan, akivel ritkán találkozom, a többiekkel összefutok még. Tavasszal és nyár elején három aprócskára is vigyáztam, oviba - bölcsibe vittem őket. Hihetetlenül hiányoznak. Magamban, vagy hangosan ma is naponta emlegetem őket. Anyukával is nagyon jó viszonyunk volt, jókat lehetett vele beszélgetni. Sajnos elköltöztek, így már nem járhatok hozzájuk, de a sok vidám napot nem felejtem el, remélem egy ideig én is megmaradok az emlékezetükben.

Szeretettel és nagy várakozással tekintek az új tanév felé. Ikrecskéim új suliban kezdenek, Krisztiről nem is beszélve. Rám is új tananyag vár és már vannak olyan tanítványaim, akik tavaly még nem fordultak hozzám. Az előző évhez hasonló csodás élményeket kívánok magunknak és mindenkinek, aki megbízik bennem és hozzám fordul, ha gondja akad a matekkal, vagy bármely más tantárggyal, az egészségével, vagy az életének eseményeivel. Aki eddig bizalommal fordult hozzám, mindannyian megkapták, amit vártak és ez csodálatos érzéssel tölt el.

Köszönöm nekik és mindenkinek, aki az év eddig lezárult részében hozzájárult a sikerekhez.

Graffiti

Hihetetlen ellenszenvet érzek a falfirkák iránt. Legtöbbjük csak egy kézjegy, hogy a "szomszéd csávó" tudja, ki ért előbb a frissen festett házfalhoz. Mint a kutyák, naponta lepisilik a ház sarkát, jelezvén a vadászterület határát. Azok, akik elkezdték annak idején, ma már felnőtt emberek. Vajon ma mit szólnak, ha az ő kerítésükön, vagy falukon jelenik meg egy semmitmondó szignó?

Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt, az alsó rakpart felújítása során egymás utáni két napon is volt helyszíni tárgyalás a Műegyetem előtti útszakaszon. Az első napon a kivitelező bemutatta a frissen elkészült támfalat, megnéztük, az illetékesek elfogadták és átvették a munkát. Másnap egy másik témában ugyanitt jártunk, de a vadonatúj fal már teljesen ki volt dekorálva fekete festékkel. Mivel a tárgyaláson rendőr is részt vett, hozzá fordultunk, mit lehet tenni. Név szerint tudta, hogy kik festettek. Fiatalkorúak, nem büntethetők, a szülőket is ismerték, akik a büntetéseket szokták kifizetni, ha bizonyítható volt az elkövetés. Ez persze kizárólag a tettenérésnél lehetséges. A szülők mindig fizettek, de mert a büntetés az ő pénztárcájukhoz képest elenyésző összeg volt, még annyit sem ért meg nekik, hogy rászóljanak a gyerekekre.

Ez alól egyszer volt kivétel, ami nálam jelentkezett. Ha jól emlékszem 2003-ban történt, hogy egy anyuka a fiával bejött hozzám a Hivatalba. A gyerek egy külterületi részen a haverjával összefestette a buszmegálló utasváróját, és pechükre a rendőrök meglátták. Az anyuka úgy intézte, hogy ne kelljen büntetést fizetni, hogy bevállaltatta a fiúkkal, kifestik a várót. Az ilyen közterületi munka azonban igen sok utánajárással és engedélykéréssel jár, ez ügyben voltak nálam is. Ügyes húzás volt az ügyintézéshez magával vinni a fiút, azt hiszem egy életre elmehetett a kedve a festegetéstől. Bár én megjegyzés nélkül kizárólag a teendőket mondtam el, gondolom a BKV-nál már nem voltak ilyen csendesek. És az én arckifejezésem sem lehetett öröm nézegetni. Arról már nem is beszélve, hogy mindenhol, ahol engedélyt kellett kérni, el kellett mesélni, mit tettek, így feltehetően elég kényelmetlenül érezte magát. Sajnos viszont ezen az egy eseten kívül soha nem hallottam, hogy következményei lettek volna a graffitizésnek. Pedig az önkormányzatnál eltöltött 17 évem alatt nem ez volt az egyetlen közterületi falfirka.

Mindez arról jutott eszembe, hogy ma a házunkon láttam (számomra) új "festményeket". Talán mások a lakótelepi házaknál nem érzik annyira a magántulajdont személyesnek, én mégis mélységesen fel tudok rajta háborodni. Miért kell nekünk, lakóknak szégyenkezni néhány utcakölyök másokat semmibevevő viselkedése miatt. Pedig a gondnokok elég hamar át szokták festeni a falat, mégis a helye meglátszik, hiszen nem mindig van kéznél a ház lábazatának megfelelő színű festék. De a frissen felújított, újraszínezett házakon is hamar megjelennek ezek a szörnyedelmek.

Emlékszem, amikor a húgom kicsi volt, egyik ovistársánál nem tapéta, vagy festés volt a falon, hanem beborították azzal a vastag csomagolópapírral, amibe akkoriban az üzletekben az árut csomagolták. Így a gyermek szabadon kiélhette pingálási hajlamait a falon, míg nálunk csak az egyszerű és jóval kisebb rajzlap szolgált erre. Húgom azóta is fest, és esküszöm remekül ki tudja fejezni magát egy A4-es formátumú (210x297 mm-es) lapon. Lehet, hogy aki a gyerekszoba falának méretéhez szokott, az csak ekkorában tud önkifejezni?

Mi lehet ezeknek az embereknek az otthonában? Hiszen akinek ki kell írnia a körúti ház oldalára, hogy ma itt járt, az naponta felírja a saját szobájára is, nemde? Szeretnék belelátni a fejükbe. De ezt csak akkor tehetem, ha előbb ott világosságot gyújtok...